Felelős Polgár

Nyílt levél Magyarország minden egyes polgárához

2017. április 12. 15:30 - Felelős Polgár

Nem tévedhetek nagyot, ha úgy gondolom, az elmúlt hét botrányos történéseiről, nagyon kevesen vannak csak, akik még nem értesültek. Ha valaki mégsem tudná, miről is beszélek, természetesen a Közép-európai Egyetem – vagy gyakrabban használt nevén CEU – működését ellehetetlenítő törvény meghozataláról, és a teljes magyar társadalom torkán való letuszkolásáról.
A témában már rengeteg híradás és elemzés született, sokan foglaltak állást, jelezték támogatásukat az egyetem felé és emelték fel a hangjukat. Néhányan halkan, mások erélyesebben. Felemelő érzés volt a vasárnapi tüntetés, ami rég nem látott nagyságú tömeget vitt az utcára, sőt utcákra, ugyanis nem nagyon volt, illetve van olyan közterület Budapest belvárosában, ami egyszerre ennyi embernek elegendő helyet tudna biztosítani. Egy héten belül így harmadjára vonultak tízezrek a tanszabadság nevében, és szintén több tíz- vagy akár százezer ember szorított otthonról a tüntetőknek.
Sok millióan viszont ezen a ponton megtorpannak. Elbizonytalanodva teszik fel a jogosnak tűnő kérdést. Mit tehetnék ezen felül? Ha csinálok is bármit, mit érek el vele? Kimegyünk tüntetni, este pedig mindenki hazamegy. Eddig sem lett mindennek kézzelfogható eredménye, a kormány nem hátrál. Túl kevesen vagyunk a teljest rendszerrel szemben. Nem nyerhetünk.
Én hozzájuk szólnék most.

Őszintén hiszem ugyanis, hogy ez nem igaz.
A fenti kétségek persze rengetegszer végigfutottak már az én agyamon is. Ezernyi szempont, életkörülmény, a kiszolgáltatottság érzése hitetheti el velünk azt, hogy tehetetlenek vagyunk.
Nem is szemrehányásnak szántam a fenti sorokat. Az én kérdésem az, hogy biztos ez, nem tehetünk semmit? Tényleg? Semmit?
Hát, szerintem nagyon is tehetünk. Rengeteg olyan dolog van, amik apróságnak tűnnek, másnak mégis kimondottan sokat jelenthetnek. Ráadásul többi honfitársunk kisebb-nagyobb gesztusaival és tetteivel összeadódva már tényleges változást is jelenthetnek.
Első lépésként ideje lenne felébrednünk.

Az elmúlt hét után már senkinek semmi kétsége nem szabadna lennie afelől, hogy demokráciának csak távolról tűnő, de valójában autokratikus rendszerben élünk. Az autokrácia (magyarul: egyeduralom, önkényuralom) olyan politikai rendszer, amelyben a politikai hatalom egésze egyetlen személy (vagy személyek kis zárt csoportja) kezében összpontosul. – ahogy a Wikipédia mondja. Sajnos Magyarországon nem jelent újdonságot ez a berendezkedés. Volt már benne jócskán részünk. Mégis ilyenkor szoktak jönni a kérdések, hogy ha ez igaz, miért írhatom én még ezeket a sorokat?
Miért nem börtönöztek még be* újságírókat vagy tiltottak be pártokat, netán azon az egyen kívül az összeeset? Még nem vették el a földjeinket, a tulajdonainkat – bár valahol a távolban felsír egy magánnyugdíj-pénztári vagyon. Szabadon utazhatunk külföldre. Csak egy egyetemet szabályoznak… (lehetetlenítenek el, de most ne ragadjunk itt le).
Senki se izguljon, ha ez így megy tovább, hamarosan újabb tételeket is kihúzhatunk a fenti listáról. Sőt, pénteken már benyújtásra is került a civil szervezetek egy részét tönkretevő, elengedhetetlenül fontos és hasznos feladatokat ellátó egyesületeket külföldi ügynöknek beállítani igyekvő törvényjavaslat. A parlamenti szavazás kimeneteléről itt sem lehetnek illúziói senkinek.
Gyanútlan békák vagyunk a fazékban, miközben a víz fokról-fokra melegszik körülöttünk. Ha fel is tűnik némelyünknek, hogy itt valami nincs rendben, ott a fedő, egyedül nem tudunk kiugrani. De ha mind nekirugaszkodunk, talán leverhetjük azt a fránya fedelet.
Persze mindenkinek más az ingerküszöbe, más dolgok elvételén háborodik fel, és csap az asztalra végre. De nem kell, hogy megvárjuk, míg mindenkinél eljön ez a végső pillanat, mert az valószínűleg túl késő lesz. Viszont már most is mindenki tisztán láthatja, hová tartunk. És ennek az útnak a végéig talán senki sem akar elmenni.
Magam részéről én már igazán visszafordulnék. Ki tart velem?

Én! De mit csináljunk? Gyújtsuk fel délután a Parlamentet? Fogjunk fegyvert?
Isten ments! Az útnak a végén ez van, de nem kéne addig eljutni, ahogy már mondtam.
Viszont már most is cselekedhetünk. Hogy hogyan? Például ne fordítsuk el a fejünket, mikor egy egyetem vagy egy civil szervezet ellehetetlenítéséről hallunk. Akkor sem, ha a hatalom csak öt ember ellen lép fel jogtalanul, erkölcstelenül. Ne forduljunk át a másik vállunkra, mert ennek a rémálomnak nem lesz magától vége!
Az első bekezdésben már említettem, hogy apróságok, pontosabban annak tűnő dolgok is sokat segítenek. Olvassuk el vagy hallgassuk meg a hiteles forrásból származó híreket! Egy Facebook like nem gyógyítja a rákot, de egyeseknek sokat jelenthet. Azoknak, akik nap, mint nap harcolnak. Érted, értem, mindegyikünkért. Tudasd velük, hogy számít a munkájuk és hálásak vagyunk érte! Ha van lehetőséged, anyagilag is támogass szervezeteket, akik számodra szimpatikus és fontos célokért küzdenek! 1000, de 500 forint is a fennmaradást jelentheti némely egyesületnek.
Ha fentiekre nincs is lehetőséged, mert a 4 millió honfitársunk közé tartozol, akiknek a hónap végén már élelmet is nehéz venniük, vagy olyan helyen dolgozol, ahonnan kirúgnak, ha nyíltan állást foglalsz, még akkor is bőven tehetsz valamit. Sőt kimondottan sokat.
Beszélgess a családtagjaiddal, a barátaiddal! Osszátok meg a nézeteiteket, a véleményeteket! Nem kell, sőt szabad ráerőltetned az álláspontodat a másikra, ne veszekedjetek! Hallgasd meg nyugodtan és figyelmesen a másik mondandóját, és ha jók az érvei, ne félj felülbírálni, akár megváltoztatni a saját véleményedet, azaz cseréljetek eszmét – ha úgy adódik – a szó szoros értelmében. Beszélgessetek végig higgadtan, és ha nem változik senki álláspontja, akkor is volt haszna. Mert szó volt róla, mert nem fordultatok el lesütött szemmel, nem alkudtatok meg.

Itt aztán jöhet persze a szokott érv, én nem politizálok.
A pártodat vagy egy-egy politikust vérre menő módon, habzó szájjal, családi és baráti kapcsolatokat felrúgva ne is tedd! De a „politizálás” valójában távolról sem ezt jelenti, hanem bevonódást a közös életünket befolyásoló történésekbe. A politika ugyanis mindazon kérdések összessége, hogy zavartalanul működhessen-e egy elismert egyetem, hogy legyen-e lehetőségünk vasárnap vásárolni, hogy kórtermet építsünk vagy stadiont. Hogy meglehet-e élni havi 47 ezer forintból? Egyszóval mindenre kiterjed. Egy részük nem vagy csak közvetetten érint minket, de így vagy úgy befolyásolják az életünket. Mindnyájunkét. Minden nap.
Ezért aztán mindenki politizál, ha nem foglal állást semmiben, azzal is. Ma talán még nem érezzük ennek kárát a bőrünkön, de holnap meglehet, hogy már igen. Egyik napról a másikra lehet, hogy a mi üzletünk vagy más tevékenységünk kerül a hatalom útjába, amiről már biztosan tudható, akkor sem fog magától fékezni. És ha netalán mi magunk “meg is ússzuk” a sírig, felelősséggel tartozunk az unokáinknak, a gyerekeinknek, a testvéreinknek, minden most élő és születendő honfitársunknak.
Ezért aztán ne szégyelljünk politizálni, azaz véleményt formálni és kiállni az elvekért, amikben hiszünk, ugyanis nincs ezen semmi szégyellnivaló. Legyünk inkább büszkék, hogy törődünk hazánk és honfitársaink sorsával. Szerintem ezt jelenti egy nemzethez tartozni.
Éljünk is eközben bármelyik eszközzel, amiket az előző bekezdésben javasoltam, a lényeg, hogy ne legyünk közönyösek. Ne törődjünk bele a jelenlegi helyzetünkbe!

És tudom, nagy kérés, de ha lehet, menjünk el szavazni is. Minden egyes alkalommal, mikor csak lehet. Amíg még lehet.
Na, most bújt ki a szög a zsákból! Kinek a szekerét tolod?
Senkijét és egyben mindünkét. Ennek az írásnak a célja ugyanis nem az, hogy megmondjam, ki kire szavazzon. Célom, hogy mindenki döntse el maga. Ha valaki végiggondolja, és arra jut, tetszik neki a jelenlegi rendszer és ahová vezet, felőlem szavazzon a kormánypártra. Folytassák csak. Bár, ha egy mód van rá, azért mégse. Légyszi. A lényeg, hogy ne mondjunk le az egyik legalapvetőbb demokratikus jogunkról, a választás – és egyúttal a váltás – lehetőségéről. Nagy luxus lenne ezt, az egyik utolsóként megmaradt fegyvert is kiengedni a kezünkből.
Jó, de kire szavazzak? Nincs egy normális párt. Hát szerintem van, de ezt természetesen mindenkinek magának kell eldöntenie. Mindenesetre van kiből választani. Én csak annyit kérek, hagyjuk egy röpke pillanatra az előítéleteket és szánjunk a dologra néhányszor tíz percet. Nézzük meg, az egyes pártok mit gondolnak a világról és azon belül legfőképp Magyarországról. Mit tennének, hogy jobb hellyé váljon a hazánk, hogy végre egyről a kettőre lépjünk. Szerintem könnyen találhatunk olyat, ahol osztoznak az értékeinken, így képviselni is tudnák azokat. Nézzük meg továbbá, hogy kik tevékenykednek bennük. Tényleg csak tolvajok vagy leendő tolvajok? Nincsenek ott esetleg olyan emberek is, akik nap-nap után keményen dolgoznak, hol azért, hogy két családnak, hol azért, hogy tízezreknek jobb, élhetőbb élete legyen? Én szerencsére a második kategóriából is tudok példát mondani. Nem is keveset. Nem könnyű, hogy észrevegyük őket, mert ebben a rendszerben ők is a túlélésért küzdenek – szerencsére jelenleg még csak képletesen.

Már külföldön élsz, vagy ott tervezed a jövődet? Ha önszántadból mentél el, gyűjts minél több kellemes élményt. Ha kényszerűségből, akkor valószínűleg könnyebb lesz, hogy meggyőzzelek, de így vagy úgy egyszer talán visszatérnél a hazádba, esetleg maradt még itt Magyarországon olyan, akivel törődsz. Szülők, testvérek, barátok… Ha neked látszólag már nem is számít, mi történik itthon, értük azért még könnyen tehetsz. Hozzásegítheted őket, azaz minket, hogy egy igazságosabb, egy élhetőbb és nem utolsó sorban közös országot építhessünk. Tudom, hogy külföldön nagyon körülményes leadni a szavazatodat, de arra kérlek, szánd rá azt a pár órát, esetleg a teljes napot. Ha távol élsz a külképviselettől, vagy netán utálsz sorban állni, ülj fel egy budapesti járatra. Európa legtöbb pontjáról már nem elképesztő összeg – kinti fizetésből persze – és legalább édesanyádat is megölelheted, netán ihatsz egy korsó sört az itthoni haverokkal.
Éljünk tehát az országban vagy akár külföldön, ebben rejlik felelősségünk. Nézzünk körül, tájékozódjunk, kérdezzünk. Szorítsuk háttérbe az évtizedek alatt önvédelmi ösztönként kifejlődött cinizmust, legalább pár pillanat erejéig, és egy egyszerű cselekedettel legyünk alakítói saját és szeretteink sorsának.

Voltam már választani többször, de mindig csalódnom kellett. Becsapott a pártom. Honnan tudjam, hogy a következő nem fog?
Biztosan? Sajnos sehonnan. Mint ahogy azt sem tudhatjuk teljes bizonyossággal, hogy nem csal-e majd meg valaha a kedvesünk. De lemondanánk ezért örökre a szerelemről? Én nem.
Hazudott a politikus? “Büntessük meg!” Vonjuk felelősségre, ne szavazzunk rá többet és így tovább. A lehetőség adott vagy meg kell teremteni.
Legutóbb is jó szándék vezérelt, de már rájöttem és megbántam, hogy hozzájárultam a jelenlegi rendszer kiépüléséhez.
A legfontosabb itt, hogy nem vagy ezért felelős! Továbbá teljesen érthető, hogy megelégelted a 2010 előtt regnáló rendszert, ami a mostanival igen sok hasonlóságot mutatott. Ha akkor úgy érezted, nem hagyhatod, hogy az országot jogtalanul, a polgárok szükségleteire és akaratára fittyet hányva, felelőtlenül irányítsák, most miért hunynál szemet? Mindegy tehát, hogy félrevezettek, vagy tájékozódtál, de tévedtél, netán csak hiába reméltél. Emberek vagyunk, ez mindenkivel megeshet. És meg is esik. Nem szégyen hibázni, de komoly tett belátni és felvállalni ezt, amennyiben őszintén teszed. Végy tehát egy mély levegőt és menj vissza az “egyes ponthoz”! Tervezd újra, gondolkodj, beszélgess, szánj rá legalább egy kevés időt! Ez a Te felelősséged. Az nem, ha valaki visszaélt a bizalmaddal. Nem tehetsz róla, de tehetsz ellene. Ne ostorozd érte magad, de ne engedd, hogy az illető büntetlenül elsétáljon!

Ez szép és jó, de jelenleg nem látom, hogy elérhetjük a célt. Érdemes egyáltalán küzdeni? Van még remény?
A remény mi vagyunk. Te is, aki ezt olvasod! Különösképp, ha idáig eljutottál.
Hagyjunk fel azzal, hogy a csodára várunk, hogy valaki majd megjelenik a semmiből és megment minket. Ahogy a fenti példáimból is látszik, nem igényel túlzottan nagy erőfeszítést, hogy a saját kezünkbe vegyük a sorsunkat. Lépésről-lépésre kell haladni, egyik kis cselekedet jöhet a másik után. Látszik, hogy hová tartunk, pontosabban hová visznek minket. Először is álljunk meg! Mondjuk azt, hogy ne tovább! Forduljunk meg és tegyük egyik lábunkat a másik elé, szépen sorjában. Ha ez már nagyon jól megy, dönthetünk úgy, hogy gyorsítunk, de most még nem tartunk ott. Jó lenne persze egyből célba érni, de sajnos ez nem lehetséges. Ne hagyjuk, hogy a gyors siker hiánya miatt érzett frusztráció megbénítson minket! Ne hagyjuk, hogy elveszítsük, hogy elvegyék tőlünk a reményt! Főleg úgy ne, hogy meg sem próbáltuk felhasználni.

Most biztos azt mondod, naiv vagyok. Én inkább úgy fogalmaznék, javíthatatlan optimista. Tudom ugyanis jól, hogy az előttünk álló út hosszú, meredeken emelkedik, és telis-tele van buktatókkal. Komoly esélye van, hogy nem érjük el az áhított célt. De akkor egészen biztosan nem, ha el sem indulunk. Senki sem nyert még meg olyan versenyt, amire be sem nevezett. Ne adjuk fel anélkül, hogy megpróbáltuk volna!
Ne felejtsük, a legnagyobb ellenségünk nem a rendszer, amiben élünk, illetve akik irányítják. A legnagyobb ellenségünk a közöny és a reményvesztettség. Ezek ellen kell harcolnunk. Minden lehetséges eszközzel. Ha ezeket legyőzzük, minden más már szinte gyerekjáték lesz.
Közösen meg tudjuk csinálni. Én hiszek Benned, hiszek Bennünk. Ez a legkevesebb, mégis valahol a legtöbb, amit Te magad is megtehetsz. Higgy a közös sikerünkben!

Ne felejtsük továbbá el, hogy mindez túlmutat a lex CEU-n. A levegőboksz koronázatlan királyai, bátor Sir Robin és kobzosai nem egyszer futamodtak már meg, mikor kellő számban összefogtunk ellenük. Ma délelőttre már látszanak is ennek jelei és könnyen előfordulhat, hogy pár nap, esetleg hét múlva kormányunk ismét vakmerően meghátrál. Visszavonulót fúj, és a CEU megmenekül. Úgy legyen.
De mi ekkor még nem dőlhetünk hátra. Máris itt a “civil törvény” és ki tudja, mi vár ránk a következő sarkon túl. Jelen események – újfent – megmutatták, hogy nincs észérv, nincs erkölcs, ami megálljt parancsolhatna a rezsimnek. Nincs határ, amit ne lépnének át, ha érdekeik vagy csupán csak kedvük úgy diktálja. A CEU ügye szimbolikus ügy. Nem kell talán magyarázni, hogy most nem “csak” egy egyetem mellett állunk ki, hanem alapvető demokratikus értékek, végső soron a szabadságunk mellett. Ezért aztán visszavonuló esetén se gondoljuk, hogy máris célt értünk. Megsebezhetjük most a szörnyet, de még távolról sem fogjuk ezzel legyőzni. Kemény, áldozatos munka lesz, ezért mindenkire szükségünk van. Legfőképp Rád.

Ez az írás azoknak szólt, akiknek inge. Azaz minden felelősen gondolkodó magyar állampolgárnak. Ne érezzük magunkat kellemetlenül miatta, de kérem szépen, vegyük végre magukra.

 

Szabó Róbert

 

* Mikor fogalmazni kezdtem ezt a szöveget, még nem ültek börtönben azok az aktivisták, akikre gyorsított eljárás és talán több éves büntetés is várhat, mert festéket mertek dobni egy (műemléki) épület felé. De sikerült? kérdezheti itt az egyszeri kormányszóvivő. Sajnos így a fenti listán egy pontot azonnal kipipálhatunk. A valóság a legvadabb képzeletemet is játszi könnyedséggel írja felül.
Ettől függetlenül tüntető társaink hétfői cselekedetét persze lehet helyteleníteni, és jómagam is újfent mindenkit a békés demonstrálásra szólítanék fel. Figyeljünk, hogy ne tegyünk kár a közvagyonban, de legfőképp egymásban, legyen az illető akár tüntető, újságíró vagy rendőr!

307 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://felelospolgar.blog.hu/api/trackback/id/tr8012412003

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

medium size devil 2017.04.15. 19:24:07

@conchita wurst: Az allam szopjon csak, sajnalja akinek 2 anyja van. De milyen hatranyrol beszelunk egesz pontosan?

conchita wurst 2017.04.15. 19:29:53

@medium size devil: ja hát ha te nem fizetsz adót akkor szopjon csak az állam, de egyébként nem bonyolult ez:

Aki végez vmi egyetemet aztán itthon dolgozik az 100milliókat adózik vissza a karrierje során, aki meg lelép - amit ugye az automatikusan akkreditált papír csak segítene - az ugyanúgy milliókba kerül az államnak amíg egyetemista, aztán később egy másik államnak termeli a zsetont.

Ez mégse legyen állam-vagy oktatási cél egy állami intézményben, mármint szerintem eccerü adózó szerint.

asdfrew 2017.04.15. 19:36:42

Az a baj, hogy az itt kommentelők nem értik a magyar politikát, mert nem tudnak összefüggésekben gondolkodni, illetve a napi szarokkal át van mosva az agyuk.

asdfrew 2017.04.15. 19:38:22

Aki meg akarja érteni a fideszt annak meg kell érteni a magyar történelmet minimum 1947-óta. különösen koncentrálva az 1956 után elinduló Kádár-korszakra és a rendszerváltás időszakára, azt azt megelőző eladósítási folyamatra.

asdfrew 2017.04.15. 19:39:26

Aztán az ellopott rendszerváltásra, a kezdetektől halálra ítélt MDF kormányokra.

asdfrew 2017.04.15. 19:44:35

Nagyon sok forrás van a youtube-on illetve neten erről a korszakról.
Ha a bloggazda megenged egyet, akkor ide bemásolom, kérlek ne töröld:
www.youtube.com/watch?v=8NS7JC4Ykis
Ez csak egy kis szösszenet.

agarik 2017.04.15. 19:47:11

@Brix: Ki az "átlagmagyar"? Mert ezek szerint nem a többség, ami egyre rosszabbul él.
És illegális migráció sincsen.

@MaxVal BircaMan HJCD: Nem hazugság. Az Alaptörvény kimondja, hogy az Állam (egyik) összetartóereje a kereszténység. A kereszténység viszont kizárólag keresztényeket tart bárhova.
Aki nem keresztény, azt a kereszténység nem tartja sehova, viszont ha az Állam összetartóereje a kereszténység, akkor nyilvánvalóan a nemkeresztények nem tagjai az Államnak. Azaz nem állampolgárok.
És ez tény, ahogy az is, hogy új alkotmányhoz 4/5-ös többség ( = 80%) kellene, így az Alaptörvény használatbavétele illegitim. A passzus eltörléséhez nem elég 2/3, mert az nem pusztán az Alkotmány része, de eltörlése/megváltoztatása már az új alkotmány előkészítése is lenne, amihez viszont 4/5 kell, így a passzus önmagát is védi.

@medium size devil: Mutasd meg a pártot ahol azok a "szakemberek" jelenleg vannak.
A fideszkdnp egy középkori teokrácia, és mint ilyen illegitim (egyházak és az Állam szétválasztása ugye, meg Alapvető Emberi jogok, ugye).
Az mszp-koalíció meg is mondta hogy "ezt elkúrtuk - újraválasztottak minket, nem lehet "elmúltnégyév"ezni".
Az LMP nem politikai párt, hanem a Greenpeace tagozata - pont annyira hasznavehetetlen idióták gyülekezete is.
A Jobbik egyszerű náci-fasiszta párt, köszönjük, nem.
A Kétfarkú... semmit nem vesz komolyan.
A Momentum meg - 1 év alatt be kéne bizonyítaniuk hogy programjuk, jövőképük és kellő támogatottságuk van. Jelenleg szarjuk sincs.
Más jelentkező meg egyáltalán nem akad. Szóval részemről ennyi.

onewayticket 2017.04.15. 19:52:45

@stim: Végre egy értelmes (érvekkel alátámasztott) ellenvélemény, amivel érdemes vitába szállni! :)

1. "A demokrácia hangos, a diktatúra csendes. Demokrácia van. A cenzúra megszüntet, töröl, elhallgattat, a demokrácia megmutatja a véleményedet, leírhatod. Látszol. Demokráciában lehet kommentelni, tüntetni, lehetnek különböző vélemények."

A mi fejünkben iskolai tanulmányaink alapján él a kép, hogy milyen egy diktatúra. Azokban az érákban csak a rádió létezett, a többi telekommunikációs eszköz nem. Az újságírás is lassú, nehézkes volt a maihoz képest. Ezekben a diktatórikus rendszerekben tilos volt bizonyos szerzők műveit, vagy bizonyos könyveket olvasni, bizonyos véleményeket közreadni a sajtóban, a versekben, az irodalomban, vagy a művészet más ágaiban. És a spiclik (ld. házmester-kommunizmus, fasizmus) szívesen elárulták haragosaikat, valamiért irigyelt barátaikat, szomszédaikat, munkatársaikat, stb., néha olyan dolgokért is, amit valójában nem követtek el, csak ők (mármint, az árulók) ettől reméltek pitiáner hasznot. Hogy később őket árulták el, na bumm, c'est la vie!...

A mai kor technikai eszközei mellett ez kivitelezhetetlen, tehát a diktatórikus vezetések - néhány kivételtől (pl. Észak-Korea) eltekintve - ezt nem alkalmazzák. Inkább az információ-áramlás korlátozására, a hírek, az információk manipulálására, zsilipelésére fókuszálnak. Pofázhat mindenki, amit akar, nekik nem Kovács Józsi az "érdekes". Ez nem jelenti azt, hogy nekik ne lennének meg a hasonlóan modern technikai eszközeik, hogy elolvassák Kovács Józsi kommentjeit (+az enyémet is :P), de csak azzal szemben lépnek fel, aki mögött tényleg lehet valamilyen erő (pl. nagyobb szervezett csapat).

A másik az agresszív propaganda, ami a XX. századból most is visszaköszön, ezt tapasztalhattuk a kormány által kiírt népszavazás előtt, és most is. Ha akarjuk, ha nem, nekünk azzal kell élnünk, hogy Brüsszel az (új) ellenségünk, de immáron nem a migránsok hadát akarja ránk zúdítani, hanem a - figyelem!!!! - rezsicsökkentést akarja eltöröltetni á' la Erzsébet utalvány.

Ezzel csak egy a baj! Mo. 2004-ben önként csatlakozott az EU-hoz, és ezt annak idején a Fidesz sem ellenezte, sőt. Több évig tartott az egyeztetési, felkészülési folyamat, tudták, hogy ez nem csak előnyökkel, plusz forrásokkal, hanem kötelezettségekkel is jár. Gyakorlott jogászok évekig dolgoztak azon, hogy a már meglévő jogszabályokat szinkronba hozzák az uniós joggal, a jövőbenieket pedig alapból úgy dolgozták ki, hogy az illeszkedjen ebbe a jogrendszerbe.
Orbánék csapatában is sok a jogvégzett ember, igazán tudhatták, hogy akármennyire is Nemzethyek akarnak lenni (pontosabban: látszani, erről majd később...) a nép szemében, van, amit nem tehetnek meg szankciók nélkül, ők mégis bepróbálkoztak. Ez miért is "Brüsszel" hibája???

Nem mellesleg engem és a dolgozók nagy részét jottányit sem érdekelte, hogy milyen cég (francia, német, cseh vagy magyar) bocsátja ki az étkezési és egyéb kafetéria-utalványokat. A munkavállalóknak és a munkáltatóknak csak az számított, hogy ezekre mekkora adó- és járulékteher rakódik, magyarul: mennyit kaphatunk maximum. Erről meg megint csak nem a külföldi utalvány-cégek tehettek, hogy itt túl magasak (még mindig!) a járulékok!!!

Ugyanez a rezsicsökkentéssel: be van bizonyítva, hogy a kötött hatósági árak nélkül most jóval kevesebbet kellene fizetni a gázért és a villanyért, mert a világpiaci árak annyit csökkentek + a közszolgáltató cégektől nem kellett volna annyi embert kirúgni.

2. "Demokráciában az embernek van választójoga és ha a választójoghoz kellő tájékozottság is párosul akkor képes oda szavazni amitől neki jobb. Tájékozódni kell nem tüntikézni. Meg festékkel dobálni az 56-os mártírok fotóját a Terror Háza falán. Ilyet hitvány csőcselék csinál. Tudom, hogy sokan jószándékból mentek utcára. Én nem vállalnék közösséget ilyen ... ööö ... 1,2,3... emberekkel."

A tiltakozás ilyen formáit én is primitívnek, elfogadhatatlannak tartom! A fütyülést (sípolást, trombitálást) a március 15-i ünnepen dettó.
Úgy gondolom, hogy vannak olyan közös értékeink, történelmi hagyományaink, amiket politikai hovatartozástól függetlenül TISZTELNI kell.

folyt.köv.

VADÁSZPUSKÁS LIBERALIZMUS 2017.04.15. 20:08:53

"Az elmúlt hét után már senkinek semmi kétsége nem szabadna lennie afelől, hogy demokráciának csak távolról tűnő, de valójában autokratikus rendszerben élünk."

A posztolo szerint van meg olyan ember az orszagban, aki nem nevet azon, hogy mar megint megszunt a demokracia ?
Vagy ez mar csak ilyen durcas gunyolodas a reszerol ?
De akkor is akkor is akkor is akkor is megszunt.

onewayticket 2017.04.15. 20:22:16

@onewayticket:
3. "Tegnap jelent meg itt az indexen egy cikk arról, hogy a görög államadósság pusztítóbb mint egy háború."

Szerettem volna én is bedobni ezt a témát, te megelőztél! :)

Igaz. Mo. esetében többször is "rezgett a léc". Először az 1990-es évek közepén, másodszor meg 2006 körül (azzal, hogy már 2003-ban is voltak előjelei, csak kussoltak róla).

Az IMF "segélyezési" politikája valóban egy borsodi uzsorás módszereihez hasonlatos - ebben megegyezhetünk. :P

Amikor 2010-ben kormányváltás volt, még hátravolt egy év az előző vezetés által felvett IMF-hitelből. Ez is tény. Visszafizették, az is tény. Igen ám, de utána ott maradt egy hatalmas lyuk az államkassza fenekén. Ami akkor is óriási marad, ha egy fillért nem lop el négy évig senki sem. Nos, pénzt kellett szerezni valahonnét. Privatizálni már nem nagyon volt mit. A MANYUP-on kívül nem tudtak mást elvenni, megadóztatni, stb. sem a lakosságtól, hiszen előtte évekig ők tüzelték a 300 Ft vizitdíj és a tandíj (fiatal voltam, mégis a tandíj MELLETT húztam be az ikszet!) miatt a pórnépet. Maradtak a szürke zónában horgászó közel-keleti és orosz vagy kínai orientációjú üzleti körök...
Még velük se lett volna baj, ha nem az ő javukra egyoldalúan előnyös megállapodásokat kötöttek volna, és a tőke behozatala (pénzkölcsön) mellett innovációt, ipari fejlődést, stb. magával hozó beruházásokat hozattak volna ide ezekkel a partnerekkel.

Gyurcsányék anno behozták a Hankook ázsiai vállalatot, ellene csak tiltakozni tudtak a fidesznyikek, hogy környezetszennyezők, meg miért pont ők jönnek ide, stb.
Akkor naivan azt reméltem, hogy a Hankook-kal csak az a baj, hogy a "fekete kalapot" viselő cowboyok szerződtették őket, s nem ők. Hát nem... :(

Továbbra is német érdekeltségű összeszerelő üzemek és kereskedelmi láncok dominálják a magyar gazdaságot, nem látom az innovációt, nem látom az új üzemeket és cégeket, a nemzetközi kapcsolatok diverzifikálását (a "keleti nyitás" hangoztatása csak lózung, mert Kelet valamiért - na, miért? - nem nyit feléjük...), nem az oroszok építették meg a 4-es metrót vagy a 3-as vonal rekonstrukcióját a felénk fennálló adósságuk fejében, nem történt még egy kínai kapavágás sem a Kőbánya-Kispest állomástól a Reptérig tartó vasútvonalon, nem tudok róla, hogy a magyar "koponyák" (pl. mérnökök) Keletre mennének már Németország helyett tanulni, dolgozni, pénzt gyűjteni.

Minden fejlesztés EU pénzből valósul meg, már ha megvalósul. A törökök csak étkezdéket, a kínaiak csak szatócsboltokat nyitnak itt, pedig van ám ott pénz, ők a világpiacon nem kis tételben játszanak.

4. A devizahitel(es)ek problémája

A magánszemély devizahitelesek igencsak megszívták, hogy 250 Ft/CHF árfolyamon végtörleszthettek vagy kérhettek átütemezést, ahelyett, hogy 200-210 Ft/CHF lett volna, mint eredetileg. Ők 160-180 Ft/CHF árfolyam mellett kötöttek szerződést, belekalkulálva némi árfolyam-emelkedést, de nem azt az irreális mértékűt, szóval miről is beszélünk?!

A devizahitel-állomány felszámolása, átváltása (ami jellemzően makrogazdasági szereplőket, cégeket, önkormányzatokat, stb. érintett) a magyar gazdaság adósságszerkezetének átalakítása, a devizakitettség csökkentése miatt volt fontos, nem azért, mert Matolcsyék megszánták a Józsi bácsit meg a Mari nénit.

Megszorításokat ők is végeztek, nem is keveset: ÁFA emelése, járulékok emelése, rokkantsági ellátások drasztikus megvonása, közmunka nettó 47 ezerért, nyugdíjak befagyasztása, egészségügy, soroljam még...?

5. "Mária Terézia azt mondta a birkát etetni is kell nem csak nyírni. Ebben benne van a felvilágosult abszolutizmus."

Akkor Orbánék politikája a felvilágosulatlan abszolutizmus! A közelmúlt történelméből őt Franco-hoz hasonlítanám, azzal a különbséggel, hogy Franco egy úriember volt (különösen Orbánhoz képest!!!), katonatisztek voltak az apai felmenői, ő maga is az volt - egy jellemes diktátor. Ő valóban a felemelkedés útjára vitte Spanyolországot (nem mellesleg nyitott, kapitalista gazdaságként), a klerikális-jobboldali ideológiát ő nem kizárólag pusztításra, ellenségeskedésre használta.

Orbán nem különbözik Gyurcsányéktól sem abban, hogy a birkákat nyírja, nyírja és nyírja, és pöccre pontosan csak annyi eledelt enged, amennyi még életben tartja. Az embereket ő sem veszi emberszámba, nem hagy bennünket békében élni, ránk erőlteti a hülyeségeit.

6. Migrációs politika: honvédelemre valóban szükség lenne, amit Orbánék művelnek, azzal csak növelik a támadási felületeket. Isten irgalmazzon ennek az országnak, mert itt csak a hecckampány megy, mögötte meg szervezetlen, alulfinanszírozott, ütőképtelen "véderők".

Népvándorlás: még a migránsok sem akarnak itt maradni, inkább befagy a seggük Svédországban.

"Karám": akik a Föld végletekig kizsákmányolt országaiból jöttek, jönnek, azokkal számos probléma van, de vizsgáljuk csak meg, hogy kinek kell itt és mi! A Közel-Keleten miből van sok? Ásványkincsekből, kőolaj-földgáz, de nem csak az. Azt tudjuk, hogy az USA-nak a Dáriusz kincse sem lenne elég,...

onewayticket 2017.04.15. 20:37:18

@onewayticket: ... viszont beszállt a "buliba" Németország, Franciaország, Oroszország és közvetetten Törökország is.
A történelem ismétli önmagát, új területfelosztás, új gyarmatosítás folyik. Az már világos, hogy Mo.-nak ebből haszna nem származhat, de kára annál több, ha hülyeségeket csinál és még dicsekszik is vele. Most fülünk-farkunk be kellene húzni, hagyni, hogy a "nagyok" lejátsszák egymás közt a meccset. A migránsok megállíthatatlanul jönnek (sajnos), ki kéne használni, hogy nem mi vagyunk a "célország", csak átmeneti állomás - hát hadd menjenek. Egyébként ebben a történetben az abszolút vesztes Görögország. :(

onewayticket 2017.04.15. 20:50:07

@agarik: @medium size devil: "Mutasd meg a pártot ahol azok a "szakemberek" jelenleg vannak.
A fideszkdnp egy középkori teokrácia, és mint ilyen illegitim (egyházak és az Állam szétválasztása ugye, meg Alapvető Emberi jogok, ugye).
Az mszp-koalíció meg is mondta hogy "ezt elkúrtuk - újraválasztottak minket, nem lehet "elmúltnégyév"ezni".
Az LMP nem politikai párt, hanem a Greenpeace tagozata - pont annyira hasznavehetetlen idióták gyülekezete is.
A Jobbik egyszerű náci-fasiszta párt, köszönjük, nem.
A Kétfarkú... semmit nem vesz komolyan.
A Momentum meg - 1 év alatt be kéne bizonyítaniuk hogy programjuk, jövőképük és kellő támogatottságuk van. Jelenleg szarjuk sincs.
Más jelentkező meg egyáltalán nem akad. Szóval részemről ennyi."

100%-ig egyetértek!
Egy továbbgondolás: amikor megjelent a színen az egyébként mérsékelt jobboldali irányultságú Pukli István, meg a baloldali érzelmű, de a meglévő pártokhoz tartozni nem szándékozó Sándor Mária, akkor felcsillant a remény. Ők most már nem hallatják a hangjukat. :(

Pukli Istvánt el is tudnám képzelni oktatásügyi miniszterként, Sándor Máriát egészségügyi szaktanácsadóként (ő nem miniszternek való alkat), de hol egy pénzügyér (közgazdász), hol egy tökös legény belügy- vagy honvédelmi miniszternek, hol egy átlagcsaládból származó, de tanult férfi vagy nő, akire a szociálpolitikát lehetne bízni? A házat alulról kell építeni, nem a tetőtől: a miniszterelnök személyén csak akkor érdemes vitatkozni, ha a "csapat" már összeállt. Mert nem Vezír kell nekünk, hanem egy rátermett, józan gondolkodású, modern politikus.

Skankhunt42 2017.04.15. 20:53:18

@miketbeszéltek: hááát, az még testvérek között is kulcs, nem kard. a jelmondat meg nem Primus inter pares hanem "miserando atque eligendo"

conchita wurst 2017.04.15. 21:26:27

@onewayticket: Hogy lenne már megállíthatatlan? Gyalog jönnek fegyvertelenül a világ leggazdagabb államai felé.

Egyébként nem tudom feltünt-e, de a német-osztrák és a magyar-osztrák határon is mindenkit ellenőriznek már, schengen ide vagy oda...biztos azért mert hadd menjenek.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.15. 21:27:43

@medium size devil:

Nyugodj le, makákóm, neked most nem vonatoznod kellene az előtted álló seggébe meredő farokkal a 800-fős balliba gágogáson?

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.15. 21:29:10

@agarik:

Az alkotmány csak az ünnepélyes részében beszél akerestzénységről. Ez az ünnepélyes preambulum nem kogens jog, azaz nme származik belőle semmilyen jogi következmény.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.15. 21:29:59

@agarik:

Rosszul tudod, alkotmányozáshoz kétharmad kell, nem 80 %.

miketbeszéltek 2017.04.15. 21:49:16

@Skankhunt42: Két helyesbítés: a két kard valóban nem a címerben van, de Isten városa nem is konkrétan Rómát jelenti Szent Ágoston munkájában, amire utaltam. A két kard a világi hatalomhoz fűződő viszonyt jelenti, a Dictatus papae által lefektetve. -A primus inter paresről nem is állítottam, hogy hogy a címerben jelmondat lenne. Hajdani tanárom jellemezte így a pápa viszonyát a többi uralkodóhoz, amiben szerintem nem is tévedett, de valóban nem erre szokták használni a kifejezést...

miketbeszéltek 2017.04.15. 22:03:10

@MaxVal BircaMan HJCD: "Nyugodj le, makákóm" Te teljesen megkergültél, vagy valaki ellopta nickedet?! Mert amit itt leírtál megint csak az ostoba, demagóg hazugságból származó feltételezés; de maga a beteges fantáziájú kocsmai trágárság egy valóságosan is véghez vitt bűn. Ráadásul egy egyházfitól:-(

miketbeszéltek 2017.04.15. 22:11:41

@MaxVal BircaMan HJCD: Szóval nem csak Sorosbérencek, drogosok, hanem homokosok is? És még mik??? Anyagyilkosok?

conchita wurst 2017.04.15. 22:17:28

@miketbeszéltek: Gulyás Marci akkora ratyesz mint a ház. Ezt azért elég nehéz is lenne titkolnia.

miketbeszéltek 2017.04.15. 22:21:12

Ha igaz, azzal nyilván nem vállalok közösséget. De birca általánosítása egy "kicsit" többet jelentett ennél...

2017.04.15. 22:28:31

@illaim: hát egyrészt a "köpd szembe magad te gerinctelen féreg" szöveged az nem bírálat, hanem egyszerű személyeskedés, amire pont megfelelő válasz az, hogy "anyád", másrészt anyád a rühes bunkó, ezzel igazán tisztában lehetnél ennyi év után, harmadrészt az az állításod nem állja meg a helyét, hogy neked "senki hazugsága nem tetszik", hiszen itt tapsolsz a liberális hazugságnak...

és el is érkeztünk oda, hogy kitől mi telik. harcolj a gender szakodért, jogodban áll, de azért érjük már be a ceu helyzetét és értékét tekintve a valósággal...
nekem meg lehet ellenvéleményem, pont semennyire nem hiányozna ha eltakarodna innen

2017.04.15. 22:37:59

@agarik: "És ez tény, ahogy az is, hogy új alkotmányhoz 4/5-ös többség ( = 80%) kellene" - ezt hol olvastad?

conchita wurst 2017.04.15. 22:38:25

@miketbeszéltek: Hát nézzük. A tüntik magja a CEUs közösség volt, akik nagy része bizony Soros-agymosott, de ez az ő joguk és bajuk. Gulyás marci olyan amilyen, Juhász meg drogos úgyhogy meg is volt minden kivéve az anyagyilkosságot. Ilyen kocadrogosok vannak a fideszben is, ott van a Dájcs, akiből szintén kinézem hogy buzzancs, de ezeket eldugják legalább hogy senki ne lássa őket.

miketbeszéltek 2017.04.15. 22:55:13

Van ott több is. Pld. az ibizai hős, vagy az az "eltüntetett" fideszes, akinek eléggé közismert a szexuális beállítottsága....Nem Dajcsra gondolok, őneki csak a nőügyei kerültek nyilvánosság elé...

onewayticket 2017.04.16. 00:03:57

@Rubifan: A legsötétebb forgatókönyv esetére: remélem, 5 év múlva már én sem ebben az országban fogok élni. A kölyköm nem ide fog születni, nem itt fog suliba járni (és haszontalan sületlenségeket tanulni), ha felnő, de nem végez egyetemet "csak" szakmát tanul, akkor is egy normális élete lesz. Talán nem is fogja tudni, hogy ki az aktuális kormányfő, meg hogy melyik párt mit csinál.
Problémamentes ország, társadalom sehol a világon nincs, ám van egy fontos különbség: van ahol van perspektíva és van, ahol nincs. Itt nincsen sajnos. Még arra az időre sem, amikor Orbánék - koruknál fogva - már nem lesznek.

onewayticket 2017.04.16. 00:11:03

@conchita wurst: Juhász Péter szerintem is szélsőséges ember, félvilági figura, nem csípem a buráját.
De azt nettó hülyeségnek tartom, hogy minden ellenzéki szereplő Soros bábja lenne. Szánalmas mindig Soros nevére hivatkozni, úton-útfélen! Ennyire korlátoltak lennétek? Jobb ötletetek nem volt?

Mellesleg én - bár nincs sok pénzem - még fizetnék is az öregnek, ha tényleg el tudná intézni, hogy O.-ék elmenjenek a francba.
Hogy ki lenne utánuk, az itt a lényeges kérdés. Talán tényleg egy (jelenleg) külföldön éldegélő, valamiben tehetséges magyar férfinek vagy nőnek kellene jönnie... Aki képes mindent felülről/kívülről látni, de mégis magyar az identitása. És van elég vagyona is ahhoz, hogy ne legyen korrupt.

miketbeszéltek 2017.04.16. 00:33:10

Vajon mi lesz az Orbán korszak után? Jó esetben maradnak/már kiirthatalanok lesznek a valóban értékes dolgok. De én attól tartok , hogy az eléggé általános ingajelenség miatt olyan kormányzás következik, amelyik átesik a ló túlsó oldalára, és azt is megtagadja, ami pozitívum most.

medium size devil 2017.04.16. 00:46:26

@onewayticket: LMP-t illetoen tevedsz. Hadhazy ugy ahogy van teljesen alkalmas miniszterelnoknek.

conchita wurst 2017.04.16. 05:34:50

@onewayticket: Sorosnak magyar az identitása? Na ne röhögtess. Az eddigi 'magyar zsidóinkkal' mint Kun Béla vagy Rákosi nagyon ki voltunk segítve. Mellesleg világszerte utálják Sorost, Izraelben is, az USAban is és a UKban is. Éppen úgy a 'világ proletárjai, egyesüljetek!' hantát támogatja Soros, mint elődei akiket volt már alkalma megismerni a magyar publikumnak.

medium size devil 2017.04.16. 06:59:41

@conchita wurst: Az allamnak semmi nem kerul semmibe, az allampolgar fizet mindent. Kenyszeruen olyan allami szolgaltatasert is amit jobb ar/ertek aranyon meg tudna venni a maszek piacon is - ha az allam hagyna. Amiota lediplomaztam folyamatosan fizetem a kozterheket. Ha a gyerekem elpalyazik kulfoldre az orvosi diplomajaval a kezeben amiatt ne az allam aggodjon, semmi koze hozza. Alanyilag nem az allam jar orvoshoz hanem az allampolgar es alanyilag nem az allam hanem az allampolgar allja a diploma koltseget. Az orvos elvandorlas fo felelose a magyar allam az egeszsegugy mint szolgaltatas allami monopolizalasaval. Amit az allami egeszsegugy kinal az keves az allampolgarnak es keves az orvosnak. A maszek egeszsegugy eltiprasa gyakorlatilag egy kisebb fajta nepirtasnak felek meg es ez nem tulzas. En is elmennek kulfoldre ha a mernoki szakmamat monopolizalba az allam es nem tudnek a munkam szinvonalahoz melto fizetest elerni a versenypiacon.

medium size devil 2017.04.16. 07:03:43

@conchita wurst: Kozben meg latom, hogy Te is egy sorosozo zsidozo proli vagy ugyhogy zarszokent meg elkuldenelek a halal faszara.

conchita wurst 2017.04.16. 07:18:33

@medium size devil: Ha olyan jó ár-érték arányt tudna a magánszféra, akkor tele lennénk magánegyetemmel meg magánkórházzal. De valamiért nincsenek. A CEUra meg sok más intézménnyel szemben nincs se túljelentkezés se felvételi, ez is sokat elmond, de hasonlítani se igen lehet hiszen nem kínál egyetemi alapképzéseket.

Azon meg ne sértődj már meg, hogy Kun Béla zsidó, Rákosi zsidó, Soros Gyuri zsidó és mind megjósolta az állam végét és a világproletariátus víg kiteljesedését, persze zsidó kontroll alatt. Ez az ideáljuk, de nem hiszem hogy nekem ez hiányozna.

medium size devil 2017.04.16. 07:20:34

@onewayticket:

"A devizahitel-állomány felszámolása ... a devizakitettség csökkentése miatt volt fontos"

Ez pedig azert volt fontos, hogy legalabb a tovabbra is gyenge es gyengulo forint miatt emelkedo devizaadossag ne emlekeztesse a lakossagot a rossz gazdasagpolitikara.

medium size devil 2017.04.16. 07:28:20

@conchita wurst: Nagyon nem tudsz rendszerben gondolkodni csavoka. Maszek eü. es azonnal versenykepes lenne, ha ugyanugy megkapna azt a forrast az adonkbol amit kizarolag az allami korhaz kap meg. A maszek egeszsegugy pl. nem tartana el olyan parazitakat mint a budosszaju reakcios politikai kurva Cser Agnes.

medium size devil 2017.04.16. 07:36:53

@conchita wurst: Egyebkent mi ez a faszsag, hogy "Soros Gyuri"? Te ismered szemelyesen, olyan a viszonyotok, hogy masok elott becezzed? Kicsit szerenyuljel le bunko fiu.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.16. 07:43:39

@miketbeszéltek:

Mindegy ez, a kemény mag a saját önös érdekeikt viszi, ez tiszta. Hozzáteszem: önmagában ezzel semmi gond. A lényeg: nem fog menni, az emberek nem hülyék.

Nélztem a követeléseket: összesen egy azaz 1 értelmes mondatot hallottam.

conchita wurst 2017.04.16. 07:51:10

@medium size devil: A maszek orvos ugyanúgy megkapja a forrásokat az eü-biztosítóktól, mint az állami, és ez müködik is.

A fekvőbeteg-ellátásban viszont nem müködik, volt egy db. magánkórház a telki magánklinika az is becsődölt. Az állam, a beteg és az orvostársadalom is tehet róla hogy a magánmodell nem versenyképes Magyarországon, de egész Európában sem ez a jellemző.

miketbeszéltek 2017.04.16. 09:36:43

@MaxVal BircaMan HJCD: "egy azaz 1 értelmes mondatot hallottam." Hát ez máris 1-gyel több konkrétum, mint amivel a legutolsó választás meg lett nyerve...
De először még tisztáznod kéne a trágárságaidat és fenyegetőzésedet.......

medium size devil 2017.04.16. 10:14:35

@conchita wurst: Tevedsz, pl. egy mutetnek jo ha a felet teritik, es nem azert mert a fennmarado resz a maszek ceg extraprofitja.

medium size devil 2017.04.16. 10:19:14

@conchita wurst: Ordas nagy hazugsag, hogy egyenlo az eselye a maganszektornak. Lasd "egri korhazvedok" - a hatekonyabb maszek uzemelteto elleni szabotazsakcio eros politikai hatszellel.

onewayticket 2017.04.16. 10:32:57

@conchita wurst: Te bolond vagy! Látom, nálad is beakadt a lemez! Ne add a kezembe, amit nem írtam: nem Sorosra céloztam, hogy "na akkor már ő vegye át direktben itt a hatalmat". Ő (is) kiröhögné azt, aki ilyen ötlettel állna elő. Ha már itt tartunk, feltételezzük, hogy ő zsebre tud vágni kormányokat, akkor biztosan nagyobb országgal és olyannal kezdené, ahol vannak ásványkincsek, vagy egyéb hasznot hozó objektumok. Ilyet Dél-Amerikában többet is találni, de ő (vagy az ő embere) ül pl. Venezuela elnöki székében? Lószart.

***

Régebben felmerült, hogy a nemzetközileg elismert, magyar származású közgazdászt, Róna Pétert tegyék meg miniszterelnök-jelöltnek. A Professzor úrral szimpatizálok, de idős koránál fogva nem lenne szerencsés választás. Ide most fiatal, 30/40-50 közötti arc kell! Tanácsadónak megbecsülendők az idősebb szaktekintélyek, szó sem róla. Azt is meg kell nézni, hogy ki az aki született politikusi alkat. Nem cezaromániás vagy ideológiai fanatikus "vezír"-típus, de nem is lélektelen technokrata, kíméletlen katona vagy üzletember személyiség.

Lehetne pl. egy valaha volt élsportoló, aki momentán külföldön él és a sporton kívüli közéletben is részt vesz. Vagy egy olyan vállalkozó, aki a "semmiből" küzdötte fel magát, gyakorlatias szemléletű, a saját kezével dolgozott meg mindazért, amit elért. Talán nem végzett (jogi, közgazdasági, akármilyen) egyetemet, de mégis rendelkezik azzal a bölcsességgel és intelligenciával, ami a jelenleg regnáló "írástudókból" hiányzik.

onewayticket 2017.04.16. 10:36:49

@MaxVal BircaMan HJCD: "A lényeg: nem fog menni, az emberek nem hülyék."

Úgy bizony! 10 év múlva világosabb lesz, hogy ki tévedett nagyobbat...

onewayticket 2017.04.16. 10:44:17

@medium size devil: Akik azzal érvelnek, hogy aki (részben) állami pénzből finanszírozott egyetemi képzésben vesz részt, lediplomázik, de külföldön keres munkát, fizesse vissza a költségeket, egy ponton mindenképp fals.

Mi van azokkal, akik elvégzik az egyetemet, de nem abban a szakmában helyezkednek el külföldön, hanem teljesen mást csinálnak? Akkor nem az adóforintokból fizetett diplomát kamatoztatja máshol, nem másnak termel abból hasznot, amit itt fektetett belé (közvetve) a társadalom.

Hány olyan van országon belül is, aki elvégez valamit, de végül nem abban a szakmában helyezkedik el!!! Ha úgy vesszük, esetükben is "kidobott pénz" a felsőoktatásra fordított összeg.

A külföldön dolgozóra visszatérve: Lengyelországba az hozott tőkét, hogy elég sokan kimentek más EU országba dolgozni, megtakarításukat haza utalták, levéve az államról pl. szociális terhek (idős szülők támogatása) egy részét, korszerűbb tudást, technológiát ismertek meg, saját lábon álló vállalkozásokat tudtak indítani, stb. Aki végérvényesen kinn marad, családi kapcsolatai révén még az is "hazaad" valamit.

Willkommenskultur 2017.04.16. 10:46:34

@onewayticket: 'Ha már itt tartunk, feltételezzük, hogy ő zsebre tud vágni kormányokat, akkor biztosan nagyobb országgal és olyannal kezdené, ahol vannak ásványkincsek, vagy egyéb hasznot hozó objektumok.'

Gondolom sem Soros ukrajnai sem Soros macedóniai ténykedéséről nem hallottál.

'Régebben felmerült, hogy a nemzetközileg elismert, magyar származású közgazdászt, Róna Pétert tegyék meg miniszterelnök-jelöltnek. A Professzor úrral szimpatizálok, de idős koránál fogva nem lenne szerencsés választás. '

A miniszterelnök személye egy dolog, párt is kell neki Gyurcsány se ment semmire a szocikkal 1-2 év alatt meg nem lehet pártot építeni háttérrel médiával stb. Gyakorlatilag tartósan semmi új nem jött létre 90 óta a Jobbikon kívül. Más országban előfordult már hogy egy milliárdos a hatalom közelébe jutott ott van a cseh pénzügyér Babis akiből lehet hogy miniszterelnök lesz, de ő is az a generáció aki az első millióit még a rendszerváltás körüli mutyikkal szerezte.

onewayticket 2017.04.16. 11:25:18

@medium size devil: Egészségügy - és a többi...

Egészségügyi és nyugdíj vonalon a német és/vagy a holland modellt tartanám követendőnek. Lenne egy kötelező TB- és nyugdíjjárulék, amit a dolgozók az államkasszába fizetnek. Lenne egy kötelező munkáltatói járulék is, ezt a munkáltatók fizetnék, de privát (piaci alapú) egészségügyi és nyugdíjalapba. És a dolgozónak lehetne, de nem lenne kötelező önkéntesen takarékoskodni - szintén piaci alapú konstrukcióban. Ha én kerülnék kormányra (nyugi, nem fogok... :D) megszüntetném azt, hogy magas adóteher sújtsa a kafetériának ilyen elemeit, sőt, kedvező adókulcsok alá vonnám!!! A jövőnk a tét.

Vizitdíj. Tudjuk, hogy sokan dolgoznak feketén. Rájuk találnám ki azt, hogy aki 2 év folyamatos biztosítási jogviszonyt nem tud igazolni, konkrét díjtételeket fizessen az eü. ellátásért. Nem 300, hanem 3000 forintot, minimum!

Ha politikus lennék, a mai államszervezeti berendezkedés visszájára fordításával kezdeném a munkát. A központosított állami intézményeket újra szétválasztanám és helyi (önkormányzati) szintekre adnám a legtöbb hatáskört. A kicsi, elmaradott térségekben körzeti vagy megyei szinten valósulna meg ugyanez, települési kirendeltségekkel. Nem lennének kormányablakok, járások, meg hasonló képződmények!
Önálló minisztériuma lenne az oktatásügynek, a munkaügynek, a szociális területnek, az egészségügynek, a kultúrának és az egyházi kapcsolatoknak, a környezetvédelemnek, az iparnak és a kereskedelemnek. A blikkfangos, eufemisztikus elnevezéseket (pl. "emberi erőforrások minisztériuma") megszüntetném, és egy tollvonással törölném a mára sajnos rossz ízűvé vált "nemzeti" előtagot az intézmények nevéből. Helyette "magyar" vagy "országos" - esetleg "regionális" lenne, ha mindenképpen utalni kell rá, hogy központi intézményről van szó.

A külpolitikát három pillérre építeném.
Első (belső) kör: összefogás és együttműködés a szomszédos országokkal és Lengyelországgal, nem ökölrázós trianonozás, sérelmi politika, határon túli magyarság manipulálása, hanem konstruktivitás.

Második kör: olyan európai országokkal élénkíteném a kapcsolatokat, amelyek hasonlóan megszenvedték/-ik a gazdasági és a migrációs válságot, mint Mo. Ebben a vonatkozásban Görögország, Bulgária, Spanyolország, Portugália és Olaszország jöhetne szóba. Tőlük sokkal inkább számíthatunk kölcsönös szolidaritásra, üzletkötési hajlandóságra, stb., mint Ausztriától, Németországtól, az Egyesült Királyságtól vagy Hollandiától.
Ugyanakkor nem "húzgálnám az erősek (pl. Németország, USA, Oroszország) bajszát" sem!

Harmadik kör: na ebben lehetne keleti, vagy akármilyen irányú nyitás, de csak akkor, ha az első kettő már működik.

Gazdaságpolitika: a közhelyként emlegetett stadionépítés és hasonlók helyett megtérülő beruházásokat, ipari innovációt (kilépést az összeszerelő üzem - betanított munkás státuszból), infrastruktúra fejlesztést támogatnék. Nem azt mondom, hogy egy-egy sportcentrum megépítése vagy felújítása ne lehetne hasznos, vagy ne teremtene beruházásokat, munkahelyeket, keresletet (közepes méretű sportesemények, zenei rendezvények) - a probléma azzal van, hogy erre helyezték a súlypontot, szinte más nincs is! :P

Szociálpolitika: közcélú foglalkoztatottak megkapnák a minimálbért, de átképzésben is részt vennének, ahhoz igazítottan, hogy a megyéjükben mik a hiányszakmák. A tartós beteget gondozók a minimálbérrel egyenlő ápolási díjat kapnának, mert nagy terhet vesznek le az állam terhéről és amúgy is nagy terhet viselnek beteg hozzátartozójuk 0/24 ápolásával.
Családi pótlékot csak nettó 150 e ft/fő alatti jövedelem mellett kaphatnának a gyermekek után a családok. Ahol több, ott nyista. Gyermeküket egyedül nevelőknél nettó 200 e lenne a határ. Ha valakinek lakáshitele van vagy albérletet fizet, annak ezt figyelembe venném a nettó jövedelem számításánál.
Nettó 250 e ft-nál magasabb és a mindenkori minimálbérnél alacsonyabb nyugdíjat nem kaphatna senki, aki minimum 25 év munkaviszonyt tud igazolni.
Az maradna, hogy aki nem járatja oviba, isibe a gyerekét (vagy járatja, de az nem tanul, többször megbukik), annak megszűnnének a szociális támogatások. Tankötelesség határa 19 év lenne (évvesztesség miatt).
GYED: a nő utolsó 3 évi átlagjövedelmének 80 %-a. Akkor is, ha az jóval több volt, mint a mostani minimálbér. GYED időtartama: 2 év, azzal, hogy a bérek fokozatos emelése mellett, a férfiak családfenntartói szerepének ösztönzése, valamint a bölcsődék, családi napközik bővítése mellett ezt később csökkenteném. A gyermekes nők részmunkaidős foglalkoztatását dotálnám (francia modell).

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.16. 12:18:17

@miketbeszéltek:

Az utolsó választás több értelmes mondattal lett megnyerve.

Nagyon ritkán vagyok tráűgár és fenyegetőző,. de erre néha szükség van.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.16. 12:21:38

@onewayticket:

Így igaz. A Fidesz akkor is a jobb választás lenne a ballibekhez képest, ha MINDEN igaz lenne, amit a ballib médiák írnak a Fideszről.

medium size devil 2017.04.16. 13:38:24

@onewayticket: Azt kell mondjam maris normalisabb valasztasi programmal rendelkezel mint barmelyik part:-)

miketbeszéltek 2017.04.16. 16:00:54

@MaxVal BircaMan HJCD: Nagyon ritkán vagyok tráűgár és fenyegetőző,
Káin is csak egyszer ölte meg a testvérét. Hát nem igazságtalanság, hogy az egész életét ez alapján ítéljük meg? Meg mintha Jakab is azt mondaná, hogy egy forrás nem adhat édest és keserűt...

". de erre néha szükség van." A bűnöknek már csak az a természete, hogy az elkövetőik meg szokták találni az önigazulást, amivel felmentik magukat.....

miketbeszéltek 2017.04.16. 16:19:50

@MaxVal BircaMan HJCD: Hát akkor biztosan elkerülte a figyelmemet, hogy legalább a két legfelháborítóbb írásodat: (a "kirtom a családodat" és a "vonatozás" közben meredező micsodákról írt trágárságodat visszavond, ill. bocsánatot kérjél miattuk.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.16. 18:29:37

@miketbeszéltek:

Sose vonok vissza semmit, a múltam része egyénuségemnek. Hiteles ember vagyok, az is szeretnék maradni, így nem fogok sose történelmet hamisítani. Pont.

miketbeszéltek 2017.04.16. 21:31:22

Hát ez elég gyengus, de magával a Teremtővel is meg kéne vitatnod a kérdést, mert Ő a bűnökből való megtérést (amelynek része a bocsánatkérés ember és Isten felé) a bűnbocsánat alapvető feltételeként nyilatkoztatja ki. Az a hiteles ember, aki ezt képes megtenni. De a megtérni nem hajlandó kemény, gőgős szívet beállítani hitelesnek...Brrrrr. Te tudod, a Te bajod. Én többet nem tudok tenni az érdekedben-természetesen a közbenjáró imádságon kívül.

onewayticket 2017.04.16. 22:56:43

@Willkommenskultur: Azt is csak mondják ("valakik" - tehát szóbeszéd) bizonyíték nélkül, hogy Ukrajnában a felfordulást Soros papa generálta. Holott Ukrajnában sem tüntettek más miatt, mint amiatt, hogy a relatív függetlenséget alig kivívott országocska most az egyszer a történelem folyamán NEM az orosz blokkhoz kíván tartozni, nekik is előnyösebb - minden hátulütője ellenére is - az EU integráció.
Ugyanez a törekvése a pici balti államoknak is, ők is a Nagy Medve árnyékában élnek.

Az más, ha amúgy egy-egy kelet-európai ország jó viszonyt szeretne Oroszországgal, gazdasági és egyéb kapcsolatokat is épít, és más az, ha ezért cserébe az orosz fél "prostitúciót" kér. Igenis, Soros vagy bárki nélkül is dönthet úgy egy népecske, hogy ebből, köszöni még egyszer nem kér. Nem és nem.

onewayticket 2017.04.16. 23:04:57

@MaxVal BircaMan HJCD: Én nem szeretném a levitézlett ballibeket (bár baloldali orientációjú vagyok ideológiai szinten), de Fideszt, KDNP-t és Jobbikot még annyira sem!
Megjegyzés: nemzetközi (EU) politikai kategorizálás szerint a Fidesz (KDNP) nem jobboldali, hanem baloldali párt (rengeteg intézkedésük a Kádár-rendszerre hajaz!) és annak is elmozdult a szélső irányába.

Kitérő: Hitler és Sztálin belpolitikai programja majdnem ugyanaz volt, a személyi kultusz, belső ellenségek kinyíratása, stb. is ugyanarra a kottára ment szinte. Csak Hitler a zsidókat üldözte, Sztálin meg mindenkit, akinek magántulajdona volt.

onewayticket 2017.04.16. 23:14:15

@conchita wurst: Ez kb. a kétszázvalahanyadik hozzászólás és "csak" most került elő a "zsidó Joker"???

Nem is értem, elkéstél, haver! :D

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.17. 11:42:59

@onewayticket:

A Fidesz valahoi a középjobb és a populizmus között van most. Én csak a populista részét támogatom.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.17. 11:48:50

@onewayticket:

"Hitler és Sztálin belpolitikai programja majdnem ugyanaz volt, a személyi kultusz, belső ellenségek kinyíratása, stb. is ugyanarra a kottára ment szinte. Csak Hitler a zsidókat üldözte, Sztálin meg mindenkit, akinek magántulajdona volt."

Ez így nagyon primitív szöveg.

A náci és a kommunista rendszer között van több hasonlóság, de hatalmas eltérések is vannak:
- a kommunista rendszer antinacionalista, a náci ultranacionalista,
- a náci rendszer megtűri a tőkés osztályt, ha az elfogdja az állam elsőbbségét a gazdaságban, míg a kommunista rendszer mindent államosít,
- a náci rendszer korlátozza avallást, de engedi, sőt a neki hű vallást támogatja, míg a kommunista rendszer vallásellenes,
- a kommunista rendszer totálisabb, nem enged semmilyen civil társadalmat, míg a náci rend a politikailag nem veszélyes civileket engedi szabadon múködni,
- a náci rendszer nem nyúl a magántulajdonhoz (kivéve a politikai ellenfelek tulajdonát), a kommunista rendszer erősen korlátozza azt,
- a náci rendszer rasszista, a kommunista rendszer a népek, fajok egyenlőségét vallja.

onewayticket 2017.04.17. 12:09:54

@MaxVal BircaMan HJCD: Én meg pont a populizmust ellenzem a leginkább. Miért? Mert HAZUGSÁG, ÁTVERÉS. Ezért: Hiteltelen. Illegitim.

miketbeszéltek 2017.04.17. 12:30:52

@MaxVal BircaMan HJCD: "Én csak a populista részét támogatom." Ami a jövő felélése. Mint ahogy az egyetemisták sem kellenek, mint ahogy máshol kifejtetted: 2-3000 fiatal nem érdekel.:-(:-(:-(

onewayticket 2017.04.17. 12:37:44

@MaxVal BircaMan HJCD: Nem figyeltél, mit írok. A _lényegi elemeket_ illetően vannak átfedések a totalitárius diktatúrák között. A többi rész a helyi sajátosságokhoz illeszkedik, legyen szó akár a náci Németországról, a Szovjetunióról, Rákosi és Kádár Magyarországáról, Tito Jugoszláviájáról, Mao Kínájáról vagy Castro Kubájáról.

A Horthy-rendszer sajátos "hibrid", az nem annyira a modern kori diktatúrákra (ld. Az ember tragédiájában a Falansztert) jellemző mechanizmusokra épült, hanem a felvilágosult abszolutizmus elveire a Habsburgok nélküli, vissza a (feudális) gyökerekhez verziójában. Ennek a kontinuitásnak volt a szimbóluma a Szent István királytól végigvezetett "Szent Korona tan" vezérfonál, ami már-már vallásos színezettel (ld. az ókori társadalmak szakrális uralkodó /pl. fáraó/ koncepciója) is párosult.
Trianon után ez teljesen "érthető" felfogás, ha nem a náci Németo. vagy a sztálini SzU árnyékában, a II. vh. előestéjén lett volna ilyen alapokra helyezett állami berendezkedés, akkor abból talán valami JÓ is kisülhetett volna később.

Akkor, ha éppen az abszolutizmust váltotta volna fel a szakrális felfogásnak alárendelt uralom, amely éppen ebben a minőségében önkorlátozó, úgy a hatalomgyakorlásban (fékek és egyensúlyok...), mint a gazdasági életben (a korrupció, a hűbéresség, a mesterségesen növelt társadalmi egyenlőtlenségek ellentétesek a valláserkölcsi elvekkel). Akkor, ha sem külső nyomásra, sem belső indíttatásból nincs sem antiszemitizmus, sem más szempontok mentén ellenségkeresés. Amennyiben a korábban kialakult gazdasági elit elképzelései nem találkoztak az új államhatalmi rend törekvéseivel, azt a BÉKÉS, kompromisszumos megoldást kellett volna megkeresni, amely közelíti egymáshoz az érdekeket.
Ez némiképp idealista megközelítés, de a magyar politizálás évszázados vétke éppen az, hogy kísérletet sem tesz a kompromisszumokra. Vagy bedobja a lovak közé a gyeplőt, vagy szemellenzősen a bosszúra, a megtorlásra épít. Azaz rombol.

onewayticket 2017.04.17. 12:49:07

@miketbeszéltek: Nem tudom, hogy ő hány éves, én 60 körülinek saccolom.
Hát ebből a korosztályból a jelenleg regnáló kormány hívei nem gondolnak a gyerekeikre, unokáikra?! Mert szerintem az mindenkinek nyilvánvaló, hogy ha az idősebbek már bele is törődnek abba, ami van, vagy nosztalgiázva visszatekintenek a Kádár-korszakra, és felsóhajtanak, hogy milyen jó életük is volt akkor - azt láthatják, hogy a fiatalabbaknak (14-50) ez nagyon nem felel meg. Nem felel meg a langyos víz, a folyamatos ígérgetés, hogy majd 5 év múlva lesz itt a Kánaán, csak addig bírjátok még ki a sok szívatást (a szüleim generációja 1972 óta ezt hallgatja!), s közben elmegy mellettünk az élet. A mi generációnknak semmit nem mond a rezsicsökkentés, meg a kismillió feltételhez kötött CSOK, és nem azt szeretnénk, hogy az iskolában ingyenes legyen a tankönyv, meg az ebéd. Hanem azt, hogy amiért fizetünk, azért jó minőségű szolgáltatást kapjunk, és legyen annyi jövedelme még az alsó középosztálybeli családoknak is, hogy megélhetési gondok nélkül ki tudja ezeket fizetni. Ha meg felnőnek a gyerekeink, akkor olyan tudás, szakma, stb. birtokában legyenek, hogy el tudjanak helyezkedni, versenyképes legyen a tudásuk országon belül és kívül egyaránt.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.17. 16:29:09

@onewayticket:

Ez a te álláspontod. Nekem is ez az álláspontom a liberalizmusról: hamis utópia, hazugságokkal, semmi más.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.17. 16:34:01

@miketbeszéltek:

Szerinted az lenne a helyes, ha a 35 ezer ballib tüntető akarata érvényesülne, s nem a 4 millió szavazóé?

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.17. 16:35:27

@onewayticket:

Minden rendszer között találni lényegi hasonlóságokat, azaz ezzel semmit se mondtál.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.17. 16:41:29

@onewayticket:

A te kapitalista utópiádhoz kellene pár gyarmat Mo-nak, ahonnan ki tudná szívni a javakat.

Enélkül az egész egy buta utópia csak.

A nép nme akar liberalizmust, kapitalizmust.

miketbeszéltek 2017.04.17. 20:15:47

@MaxVal BircaMan HJCD: Pechedre én is a Fideszre szavaztam (a 4 millió barokkos túlzás) . Így első kézből tudom elmondani, hogy nem ezért szavaztam rájuk, és nem is támogatom őket ebben. És vagyunk így még néhányan....

miketbeszéltek 2017.04.17. 20:20:05

@MaxVal BircaMan HJCD: Sokadjára emlékeztetelek a történelmi tényre, hogy egyedül a kapitalizmus volt képes intenzív növekedésre, vagyis a hatékonyság, termelékenység növelésére. Mostanra nem is azok között van különbség, akiknek volt és akinek nem volt gyarmata. Pld. Németország vs. Spanyolország.

miketbeszéltek 2017.04.17. 20:40:25

@onewayticket: Én konzervatív vagyok, ezért -amellett, hogy sok mindenben egyetértek Veled- a jövőnek olyan aspektusait is figyelembe veszem, amellyel viszont-bármilyen visszásan- de Orbán egyedül, vagy legalább is hangsúlyosabban foglalkozik: 1: Demográfia: Hazánk, -mint ahogy Európa- fogy, öregszik, ráadásul a meglevő szaporulat jelentős része is nem felelősségvállalásból, (persze erre is bőven példa) hanem ellenkezőleg, felelőtlenségből származik, amely reprodukálja magát. (Vagy abból a migrációból, amely Európával ellenséges, kulturánkat gyűlölő tömegek bejövetelét jelenti-az európai Erdogános szavazati arányokon érdemes elgondolkozni.) Ezért a felelős gyermekvállalás támogatásán a jövőnk múlik, és öngyilkosok azok az agresszívan terjedő ideológiák, amelyek a hagyományos családmodellt támadják! (Bulikultura, szingli-modell, gender-mozgalom stb. stb.) És ez nem csak a gazdasági fejlettségtől függ: lsd. USA vs Európa. De a korábbi kormányzatok idején, a polgárság alsó rétegét, főleg az egykeresős családokat keményen sújtotta pld. a lent is progresszív adórendszer is.
2: Az első pontban részben említettem, de önmagában említve is óriási probléma a cigányság integrációjának a hiánya. Szintén öngyilkos az a nézet, amely nem motiválja a hátrányos helyzetűeket arra, hogy nekik is tenni kell valamit az előrejutásért. A feltétel nélküli segélyezés, pláne alapjövedelem teljesen hamis feltételezésből indulnak ki. A mostani, a polgárokat fokozottabban védő, és a juttatásokért valamit követelő felfogásnak a megvalósítást illető minden jogos kritika mellett is alternatíva nélküli!–Ezzel együtt a valóban segítségre szoruló emberek felé a mostani rezsim felháborítóan cinikus és közömbös.
3: Az EU-s folyamatok nem adnak okot a feltétel nélküli bizalomra, így józan garanciák a nemzeti önrendelkezésre igenis szükségesek. –Na persze nem ilyen kocsmai duhaj, csak a belpolitikai haszonszerzésért folyó politizálással, ráadásul szövetségi kapcsolatok kiépítése nélkül…Oroszországból még származhatna is hasznunk, bár most inkább a medve karmai közé „menekülés” látszik inkább….
4: Egy józan protekcinista gazdaságpolitika fontos, de persze ez sokszor csupán a Párt gazdasági hátországát, erejét kívánja növelni, megideologizálni meg mindent lehet.
5: A Fidesz legfőbb, lassan egyetlen célja: a belpolitikai haszonszerzés. Szerencse, ha ez éppen megegyezik az ország érdekeivel. Sajnos azonban egyre inkább a 2 millió szavazó megőrzése számít, bármi áron, ha kell, a jövő felélésével. A rezsicsökkentés ennek szinte klinikai lova. De egyébként is államférfiak helyett percemberek irányítanak. A szavazótábort radikalizálták, az éppen kialakulófélben levő polgári gondolkozásmódot szalanképtelenné tették….

onewayticket 2017.04.17. 20:56:47

@MaxVal BircaMan HJCD: Színtiszta valami (pl. liberalizmus, kapitalizmus, szocializmus, stb.) sehol sincs.
Mellesleg USA-típusú gazdasági liberalizmust én sem szeretnék, de az élet gazdaságon kívüli területein (oktatás, kultúra, vallás, sport, média, stb.) a liberális szemléletet pártolom. Liberális =/= mindent szabályozatlanul hagyunk!
Liberális = ne a kormány / miniszterelnök / egyház / akárki mondja meg, hogy mit csináljunk, hogyan éljünk, milyen gondolatokat, műveket, stb. adjunk közre.

***

Azt te honnan tudod, hogy mennyi a regnáló kormánypártok támogatottsága? Én csak azt tudom, hogy beszélek kb. 30 emberrel és abból 27 utálja őket, 3 támogatja. Akkor? És nem, nem pártban, irányítottan kerül ez szóba, hanem hétköznapi emberi kapcsolatokban.

onewayticket 2017.04.17. 21:25:19

@miketbeszéltek:
1. Demográfia: mai körülmények között kb. 9,5 millió emberből 4 millió dolgozik. Kb. 3 millió összesen a gyermekek, a diákok, a munkaképtelen betegek és a nyugdíjasok létszáma. Mi a fészkes fenét csinál a maradék 2,5 millió?!
Inkább legyünk 7 millióan, de abból dolgozzon 5 millió és 2 millió legyen eltartott.

Gyermekek. Minden pár (különösen a nők, hiszen ők maradnak egyedül a gyerekkel, ha fater lelécel...) annyi gyermeket vállal, amennyit képes eltartani, amennyit munka és egyéb teendők mellett képes ellátni, törődni velük, stb. Ez az átlagcsaládoknál max. 2 gyerek. 3 vagy többet ugyanaz a primitív réteg vállal, mint a muszlim országokban lakó írástudatlanok. Oké, van egy elenyésző vallásos kisebbség is, ahol relatív szegénységben, de mégis pozitív szellemi és érzelmi miliőben nevelkedik fel sok gyermek.

Nekem (heteroszexuálisnak) nem múlik a párkapcsolatom, a boldogságom, a gyermekeim száma, a válásom, stb. azon, hogy mások mit csinálnak! Ha fizetnének (vagy leitatnának), sem lennék képes azonos nemű partnerrel még egy csókra sem, ugyanúgy, mint ahogyan olyan különneművel sem, aki nem tetszik. Nem veszem be azt a hülyeséget, hogy attól lesz több homoszexuális, ha a többségi társadalom nem tanúsít megvetést, kiközösítést feléjük.
Szingli sem feltétlenül azért lesz valaki, mert ez fú, de jó dolog, ő dönt így - a legtöbb ilyen helyzetben lévő csupán nem akar olyannal lenni, akivel nem boldog, akit nem szeret, csak azért, hogy kifelé fel tudja mutatni, hogy van valakije. Ha meg a gyermekével egyedül marad egy asszony, az sem kizárólag az ő hibája.

2. Romák: ismerek törekvő, szorgalmas, jó képességű cigány származású embereket. De sajnos, főleg vidéken a többségük nincs motiválva abban, hogy tanuljon, küzdjön, dolgozzon. Budapesten a többségük nem él rosszul, sokan dolgoznak is, csak "feketén" (pl. kőművesek, burkolók, stb., a nők elmennek boltokba eladónak, takarítónak, sokan szakmát is tanulnak, fodrász, körmös), kb. alsó közép ők is, a hajléktalanok között kevés a roma.
Az alapjövedelemmel - s nem a romák miatt! - én sem értek egyet.

3-4. EU és protekcionizmus: úgy, ahogyan most működik ez a politikai érdekszövetség, úgy valóban nem mehet sokáig. De majd pont Orbán Viktor lesz a nagy reformer, az úttörő! :D Az a baj, hogy ő nem viccel, és Magyarországnak nagyon sok kárt okoz a magatartásával.

Bónusz téma: migráció. Orbán azt a retorikát alkalmazza, hogy ő képes megvédeni ezt az országot. No és mivel, kivel??? Szlovákia ellen sem nyernénk csatát, ha megtámadna minket. :P

onewayticket 2017.04.17. 21:29:58

@MaxVal BircaMan HJCD: Kapcsold be a fluxuskondenzátort és repülj vissza 1984-be! :)

miketbeszéltek 2017.04.18. 00:30:15

@onewayticket: -"USA-típusú gazdasági liberalizmust én sem szeretnék" Pedig ez tette az USA-t a világ vezető hatalmává....
-"Inkább legyünk 7 millióan, de abból dolgozzon 5 millió és 2 millió legyen eltartott." Sajnos pontosan a jobb szociális, családi háttérből jövő munkaképes fiatalok fognak először elfogyni....
-"annyi gyermeket vállal, amennyit képes eltartani, amennyit munka és egyéb teendők mellett képes ellátni, törődni velük, stb. Ez az átlagcsaládoknál max. 2 gyerek."
Már a válaszod előtt megtettem az állítást:-) Tehát: persze, fontos a gazdasági alap, és általában a jelentős részben a kormányzaton múló feltételrendszer, de Nyugat-Európában a polgári jólétben ugyanez a helyzet! Egyedül az USA-a az, amely a latinokon kívül éppen hogy rendelkezik a reprodukáláshoz szükséges gyermekszámmal! A leggazdagabb Luxemburgnak csak 1,5 a teljes termékenységi rátája, Írországé 2,0 körüli. Ha nem érték a gyermek, akkor mindig lesz fontosabb cél az életben.
"Nem veszem be azt a hülyeséget, hogy attól lesz több homoszexuális" A szocializáción rengeteg múlik! És szerintem sokszor igazolta a történelem, hogy az uralkodó ideológiák jelentősen befolyásolják az emberek cselekedetit-persze, nem mindenkiét.
"Romák" Persze, én sem általánosítottam. Az általánosítás ugyanúgy elítélendő, mint az a liberális vakhit, hogy "probléma nincsen, és minden konfliktus, szocializációs probléma a többségi társadalom hibája". Tény, hogy a szocialista "teljes foglalkoztatottság" megszűnése itt valóban érezhető romlást hozott, (ugyanakkor ez nem csak lehetőség, hanem kényszer is volt-létezett a KMK) de tény, hogy a vidéki konszolidált lakosság jogosan érezhette úgy, hogy a ballibek cserbenhagyják őket, és sokan kényszerből is fordultak a Jobbik felé.
-Szövetségesek nélkül nem lehet szembemenni a világgal. Mi pedig a természetes történelmi kapcsolatainkat is elbaltázzuk...Nem tanultunk a saját kárunkból sem; a csehek, lengyelek, románok sokkal ravaszabbul taktikázták végig az elmúlt 100 évet....
-"migráció" Nyilván gusztustalanul lehúztak minden bőrt a témáról, és remélem, hogy a Teremtő is jogos önvédelemként értékeli az irgalmatlanságot, de tény: paranoia, vagy sem de Orbánnak igaza lett a teljesen készületlen, válasz nélküli Nyugattal szemben, ahol megbukott a titkosszolgálat, és politika, hiszen hónapokkal előtte már lehetett számítani a rohamra, az iszlamistáknak pedig még korábban már ismert volt a forgatókönyve. Kontrollálatlanul, azonosítás nélkül beengedni egy asszimilációra alig hajlandó, potenciálisan ellenséges tömeget: történelmi hiba, sőt bűn.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.18. 04:24:47

@miketbeszéltek:

Könnyű fejlődni rablással. Nulla kapitalizmus lenne ma a gyarmatosítás nélkül.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.18. 04:35:05

@onewayticket:

Ne játsszunk a szavakkal! A "liberális" jelenthet "szabadot, mérsékeltet" itt. De természetesen NEM erről van szó, amikor beszélünk a liberális eszméről.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.18. 04:40:13

@onewayticket:

"Liberális = ne a kormány / miniszterelnök / egyház / akárki mondja meg, hogy mit csináljunk, hogyan éljünk, milyen gondolatokat, műveket, stb. adjunk közre."

Hanem a nagytőke mondja meg, mely felett nincs semmilyen kontroll?

Vedd észre, a liberalizmus ugyanúgy meg van mondva, mi a jó és a mi rossz, csak ők ezt semleges álléspontnak hazudjék.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.18. 04:44:10

@onewayticket:

" Én csak azt tudom, hogy beszélek kb. 30 emberrel és abból 27 utálja őket, 3 támogatja. "

Ha ez így van, akkor mi a gond? Ez azt jelenti, jövőre Orbán alig fog szavazatot kapni. Esetleg csak éppen eléri az 5 %-ot, s kispárt lesz.

Ugye?

miketbeszéltek 2017.04.18. 09:30:21

@MaxVal BircaMan HJCD: "Könnyű fejlődni rablással." Teljesen bezárkóztál ebbe a marxista rögeszmébe. Én írtam konkrét cáfolatot, Te meg csak ezt hajtogatod...

onewayticket 2017.04.18. 21:06:26

@MaxVal BircaMan HJCD: A (nagy/kicsi) tőkének van egy jó tulajdonsága is: csak olyan produktumot népszerűsít, amire van kereslet. Pont azért, mert piaci elven működik. Ami nagyon nem kell senkinek, azt nem turbózzák fel.
Az más lapra tartozik, hogy esztétikailag értéktelen dolgoknak is lehet nagy keletje egy ideig. Az is, hogy vannak társadalmi rétegek, amelyeknek alacsonyabb az igényszintjük. De nekik hiába próbálnánk eladni magasat, az nekik kacat.
Aztán vannak olyan dolgok, amelyek nem rosszak, nem értéktelenek, csak reklámmal felértékeltetik őket, és ezért veszi a fogyasztó AZT és nem valami mást. Pedig lehetnek jobbak is, csak azok nem lesznek ismertek. Példa: Disney-rajzfilmek. Ha a kezdet kezdetén nem az lesz "hájpolva", akkor most másik alkotó(gárda) művei, figurái lennének kultikusak. Pl. japánok.

Az eredeti problémára visszatérve: a (mindenkori) kormányok honnét szedik a lóvét bárminek is a népszerűsítésére? Na? Bingó! Ők is a "tőkésektől". Náluk viszont biztos a kontraszelekció, mert érzelmi-ideológiai alapon választják ki a szponzorokat.

onewayticket 2017.04.18. 21:07:19

@MaxVal BircaMan HJCD: Tudom, a Ti szótáratokban a "liberális" szitokszó, az ördöggel cimborál.

onewayticket 2017.04.18. 21:44:48

@miketbeszéltek:
Azon én is gondolkodtam, hogy a nyugat-európai országokban és Mo.-n miért nem "érték" a gyermek. Sőt - főleg hímnemű polgártársaimnak, pont a családalapítási korosztályból!!! - valósággal Isten csapása. És NEM, nem az anyagiak miatt. :(
Pedig a mi kultúrkörünkben a gyerek már nem házi jószág vagy kis termetű segéd a munkában, nem is arra születnek, hogy vénségükre eltartsák majd a szülőket; nálunk a gyerek teljes jogú családtag, jobb jövőt szánunk neki a magunkénál, örömmel szemléljük a felnövekedésüket, kibontakozásukat...

Migráció és honvédelem: nos, ha egy ország vezetése valóban képes a védelmet biztosítani, az nem plakátokkal "háborúzik" (ráadásul olyan nyelven, amit az ellenfél nem is ért, bakker)! Egy normális vezetésű országban a védelmi szervek "csendben" teszik a dolgukat és szépen "kihajigálják" azokat, akik nem odavalók...

miketbeszéltek 2017.04.18. 23:21:45

@MaxVal BircaMan HJCD: "Semmit se cáfoltál..." Persze. Egy hitet nem képes megcáfolni az ellenérv...
Állítás: " a kapitalizmus a gyarmatok kirablása által tudott fejlődni". Ellenérv: valóban volt kizsákmányolás (és-ne felejtsük el!- valódi fejlődés is) a gyarmatokon. DE!!! 1: Pontosan a legnagyobb rabló, Spanyolország nem tudott haszonélvezője lenni a gyarmatosításnak, mert a bigott katolicizmusa miatt kiirtotta a főleg zsidó és protestáns polgárságát. 2: Mára pontosan azok az országok a legfejlettebbek, és (óh, mily szörnyűség!) a legmagasabb életszínvonalat biztosítják a polgáraiknak, akiknek nem volt érdemben gyarmatuk! 3: Ha nem oroszimádó vakhittel, hanem értelmesen vizsgálja az ember a fejlett országok "titkát", akkor láthatja, hogy a jólétük alapja az elképesztő tudományos-technikai fejlettség és hatékonyság. (Oroszország meg még mindig a feldolgozatlan nyersolaj világpiaci árának van kiszolgáltatva...)

miketbeszéltek 2017.04.18. 23:41:32

@onewayticket: "az nem plakátokkal "háborúzik"" Persze, hogy persze. Ettől még ennek a demagóg, bicskanyitogatóan gusztustalan módon az utolsó utáni cseppet is a helyzetből kifacsaró Orbán Viktornak lett igaza a liberális, emberbarát, humánus, szolidáris Nyugattal szemben:-( És ezt nem gúnyolódva írtam!)
-"miért nem "érték" a gyermek" Kedves barátom! Magyarország teljes reprodukciós arányszáma: 1,45 (a 2003-as mélypontot jelentő 1,3 után). Mivel kb. 2,1 biztosítja a szinten maradást, jelenleg öngyilkos, pusztuló pályán állunk. Mondd: egy életképes társadalomnak (az egyén minden jogos szabadságjoga mellett) nem kéne valamit tenni ez ellen? Miért csak az LMBT közösség propagandája hallatszik, a reprodukció propagálása meg köznevetség tárgya-lsd. az Ákos-botrányt? Persze, jogosan fogalmazhatsz meg Te is fenntartásokat a kormányzat őszinteségét illetően-én pld. nagyon emlékszem még arra, hogy a rendszerváltáskor még Fidesz házi lapjának számító Magyar Narancs hogyan gúnyolódott ezen: Fekete "agyaláGyula" kiabálja: fogyik a magyar......És akkor Orbán Viktor a Narancs védelmére kelt...De mára akkor is tény, hogy Orbán Viktor fogalmazza meg az életben maradás üzenetét, ezért az ember inkább lenyeli a többit a részéről......

miketbeszéltek 2017.04.18. 23:45:35

@onewayticket: És Tőled, gondolkozó embertől kérdezem: egy társadalomnak nincsen arra joga, hogy a saját reprodukcióját, fennmaradását támogató ideológiát preferálja azzal szemben, amely az elpusztulásába vezet???

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.19. 09:15:21

@onewayticket:

Nem az. A liberális egy dolgot jelent: a liberális eszme híve.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.19. 09:38:16

@onewayticket:

Piaci elv nem létezik. Ez egy mítosz.

A tőke azonnal mopolizál minden picaot, s álpiacot fabrikál belőle.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.19. 09:40:37

@miketbeszéltek:

Spanyolország egyszerűen nem akart kapitalizmust annak idején, ezért nem építette ki az. Anglia viszont sosem tudta volna kiépíteni a gyarmati pénzek nélkül.

Nem azt mondtam, vedd észre, hogy a gyarmatosítás eredménye a kapitalizmus, hanem azt: gyarmatosítás nélkül nem lett volna kapotalizmus.

onewayticket 2017.04.19. 21:56:57

@miketbeszéltek: Na nehogy már Orbán Viktor legyen a "haza megmentője"! Megmondjam, mi ő: egy szájhős katona! Operettjelmezben, hintalovon, műanyag kínai karddal a kezében.
Az a baj, hogy tényleg csak a pofája nagy, és ha tőle erősebbektől kap majd egy "kokit" vagy egy "sallert", akkor azt mi csúnyán meg fogjuk szívni! Ha itt tényleg veszélyhelyzet lesz, akkor a kutya sem fog Mo. mellé állni, körül leszünk véve ellenségekkel. És ezt neki "köszönhetjük". Mo. hadereje nulla. A svéd vagy az osztrák honvédelem már rendelkezik olyan szervezettséggel, kiképzéssel és technikai háttérrel, hogy ők hatékonyan tudnának cselekedni ha baj van. (Svédország mostani hozzáállását e kérdéshez éppen ezért nem értem, de az más lapra tartozik...)

Népesedéspolitika: családügyi szempontból - bármilyen meglepő is számodra - én a KONZERVATÍV felfogást képviselem. Én pl. azokat sem értem, akik "az csak egy papír!" felkiáltással házasságkötés nélkül élnek együtt évekig. De nem attól lesz (szerintem!) több házasság, gyermekszületés vagy hagyományos értékeket valló férfi/nő, ha felülről beléjük sulykoljuk. Sőt, az annál nagyobb ellenérzést vált ki!
Szerintem egy népességen belül a homoszexuálisok aránya minden történelmi korban és népben konstans (kb. 5-7%), a reprodukciót nem ők befolyásolják érdemben. Emiatt értelmetlennek tartom azt a szlogent, hogy a "meleglobbi", a homoszexualitás - mint dekadens, választható (!) életmód - "reklámozása" ártalmas az ifjúságra, stb. Annak több értelmét látom, ha pl. a családok ezreit megnyomorító alkoholizmus ellen akarnának fellépni!

miketbeszéltek 2017.04.19. 22:07:15

@MaxVal BircaMan HJCD: "Spanyolország egyszerűen nem akart kapitalizmust annak idején, ezért nem építette ki az" Persze a populista kormányzat (pld a kedves Ferdinánd és Izabella sikeresen megvédték az országukat az "idegenszívü" ellenségtől. Ezzel egyrészt mérhetetlen szenvedést okoztak-jelentős részben Biblia szerint élő embereknek, másrészt aláásták a nemzetük fejlődését, és lecsúsztak Európa szegényei közé. Ez miért is lenne érdem? -A polgárságnak már a gyarmatosítás előtt is volt tőkéje-a felvilágosult abszolutizmusnak éppen ez volt az egyik feltétele-az ipari forradalom meg pld. a kapitalizmus motorját képező gőzgépek feltalálása- a gyarmatok nélkül is megvalósult. De érdemi gyarmatok nélkül fejlődött pld. Skandinávia, Németország, Svájc, Luxemburg; a Habsburg birodalmon belül maga Ausztria, Csehország; -és horrobile dictu! az USA is.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.20. 06:47:24

@miketbeszéltek:

Az országuk már akkor szétesett volna a hódítók leszármazottainak kiűzése nélkül. A soknemzetisége állam gyenge.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.20. 06:48:58

@MaxVal BircaMan HJCD:

Példáid a kapitalizmus későbbi szakaszaiból vannak, ezek nem tudták volna maguktól elindítani a kapitalizmust. Később kapcsolódtak be a rendszerbe.

onewayticket 2017.04.21. 20:15:20

@miketbeszéltek: Töri egyes Birkának! Mikor nem akart kapitalizmust Spanyolország? :O
Izabella és Ferninánd uralkodása idején még egyik európai ország sem volt "kapitalista"! A felfedezéseknek és a gyarmatosításnak valóban nagy szerepe van egyes országok fejlődésének meglódulásában, de inkább azok lettek erősek - és Európán belül - vezető szerepűek, ahol az iparosítás, a kereskedelmi kapcsolatok kiépítése volt sikeres. Volt olyan ország is, amelyiknek jelentős gyarmata volt (Brazília), mára mégis ugyanolyan csóringer, mint Mo. - ez Portugália!
És vannak olyanok is, amelyek megszállást, elnyomást követően lettek sikeresek és gazdagok a XX. század második felében: Írország, Finnország.
Spanyolország a XX. században már egyértelműen kapitalista volt (még a polgárháború idején is), és ebből a szempontból mindegy, hogy mi volt az államformája, milyen ideológiát képviselt a vezetése.
A többiben is egyetértek veled: nem (csak) gyarmat kell a fejlődéshez (ld. Csehország, Ausztria, Svájc), hanem TŐKE. Hogy miből lehet tőkét kovácsolni, ebben a sikeres országok különböző utakat jártak be, több európai "kis tigris" választott egyedi utat. A nemzetközi (EU-n belüli) munkamegosztásba úgy tagozódtak be, hogy megkeresték azt a piaci rést, aminek még nem volt "ügygazdája" és aszerint "szakosodtak" valamire. Mo. EZT mulasztotta el, s mulasztja el present continous. :P

onewayticket 2017.04.21. 20:19:28

@onewayticket: Most szólok, hogy történelmi hiba az oktatás lezüllesztése ebben az országban. 12 évig hülyeségekkel, nagy mennyiségű elavult ismerettel és adattal tömik a diákok fejét, hogy mire leérettségiznek, ne tudjanak semmit. Sőt, még az életrevalósághoz szükséges gondolkodási stratégiák is hiányozzanak...

Skankhunt42 2017.04.22. 22:01:57

@miketbeszéltek: akkor félreértettelek. a primus inter pares viszont nem húzható a pápa és világi uralkodó viszonyra, ezt a keresztények közötti (nem politikai hanem vallási) értelemben használták a kezdetektől fogva.

miketbeszéltek 2017.04.23. 12:56:40

@Skankhunt42: Tény, ezzel nem is lehet vitatkozni. Én csak azért írtam, hogy nem tartom nagy tévedésnek a pápaság helyzetét is ezzel a kifejezéssel jellemezni, mert a korabeli Európában a pápai állam világi értelemben is egyike volt a hatalmi centrumoknak, -a hatalmi harcokban részt is vett-az "uralkodója", a pápa pedig felettük is állt-nem hiába volt a Canossa járás.
süti beállítások módosítása